A tokiói Magyar Múzeum története

A füzesgyarmati japán gyűjtemény megnyitása után egy hónappal, 1980. augusztusában léptem ismét japán földre. Akkor még nem tudhattam, hogy végleg itt maradok.
Magyarországról jobbnál jobb híreket kaptam a japán gyűjtemény sikeréről, s ezek újabb tettekre sarkalltak. Abban az időben a két ország közötti kultúrcsere igen szerény volt. E miatt a magyarok alig tudtak valamit Japánról és kultúrájáról, de így volt ez megfordítva is. A japánok érdeklődését nem elégítették ki a 3-4 évenként statisztikai célból megrendezett magyar kiállítások.
Elhamarkodott terv volt részemről, hogy a magyarországi Japán Múzeum párjaként Tokióban magyar múzeumot nyissak. 1981-ben még saját megélhetésem is bizonytalan lábakon állott, mégis múzeum alapításába kezdtem a világ legdrágább városában. Tokió belső kerületében, Ikebukuróban béreltem hozzá helyiséget, aztán megszállottként dolgoztam a megnyitóig. Pénz híján magam készítettem a vitrineket, a képkereteket, még a kiállítóterem közfalát is.
Egyetlen segítőm akadt, a 80 éves Matsumoto filozófus személyében. Ő ingyen vállalta a tárlatvezetést, mert belépődíj nem volt. A magas látogatottság és a kultúránk iránti heves érdeklődés minden megpróbáltatásért kárpótolt. A jövőre nézve pedig reményekkel töltött el, hogy mind magyar, mind japán részről ígéreteket kaptam nagyobb kiállítóhelyiségre. Ám az alapokban nem tudtunk egyezni, mert én múzeumot akartam, ők pedig üzleti vállalkozást. Valamennyien visszaléptek, mert a biznisz, az biznisz!
Két év nyitva tartás után végleg bezártam a múzeumot. A 400 tárgyból álló gyűjteményt egy vidéki skanzen-múzeumnak adományoztam azzal a feltétellel, hogy közzé teszik. Japánban ma is az egyetlen hely, ahol magyar kulturális tárgyak gyűjteménye állandó kiállításon látható.

Tokió, 2015

Doma-Mikó István